Sziasztok!
Első publikált irományként úgy gondoltam ezt osztom meg veletek. Nincs párosítás, csak egy önmagával viaskodó Sasuke, egy jó adag depresszió és pár csepp vér. Ezúton figyelmeztetek mindenkit, akinek ma jó hangulata van, hogy kicsit lelombozó lett ez a művem( azt hiszem).
Amúgy érdekes története van a megírásnak, ugyanis amikor két hete elkezdtem, elég rossz kedvem volt, és két oldal után feladtam (azaz késő is volt és írás helyett inkább lefeküdtem aludni ^^" ). Majd ma reggel, mikor felébredtem, arra gondoltam, hogy milyen lenne már, ha befejezném végre, és a két régebbi művem publikálását elhalasztanám későbbre, mert eddig ez illik legjobban a blog nevéhez. És olyan sebességgel csaptam hozzá még három írott oldalt, hogy magam is meglepődtem. o.O (nagyon lassan írok amúgy).
*befejezi a beszédet és elkezd végre írni*
Egy teljesen átlagos nap teljesen
átlagos reggele volt semmi más. Felébredt, mint minden reggel. A vastag fekete
függönyön egy napsugár sem juthatott át.
Jaj, elolvadok a művésziségedtől…
Gondolatai
a tátongó űrt pásztázták, mely lelkébe égett. Arra keresték a választ, hogy ki
a hibás, de minduntalan egy embert találtak csak: magát a fiút. Azon
gondolkodott, mit ronthatott el, hogy ennyit elvett tőle az élet. a családját,
majd a saját gyűlölete elragadta tőle bajtársait, és végül megölte szeretett
bátyját.
Ugyan. Mondd, mit jelentett neked az az
áruló?
Ébenszín szemeit fehér kötés fedte. Új
szemei, bátyja szemei még gyógyulóban voltak. A szemek, amelyekbe belé égett az
sok rémes emlék, melyek csak meggyőzték a fiút, hogy helyesen döntött.
A szemek,
amelyek már csak a sötét, hazugságoktól mentes világot látják.
Kérlek, ártott neked valaha
a sötétség?
Ok nélkül ölte meg őt, miközben azt
hitte egy bűnössel bánt el. Mit sem tudott a szörnyű parancsról, melyet bátyja
kapott azon véres éjszakán. Sosem bocsátotta meg magának., és amikor csak eszébe
jutott, ez csak megerősítette a fiúban szörnyű célja helyességét: el akarta
pusztítani Konohát.
De mégis ostoba
volt. Egy kölyök, akit az érzelmei vezérelnek, és így a birtokában lévő
hatalmas erő az egész világot veszélyezteti. Ki is bánná már, ha megölnék őt?-
járt a felében szüntelenül.
Az önmarcangolásnál
nincs is könnyebb, ugyebár…
Legutóbbi harca óta nem tudja, hogy él-e még a szerelme.
Hol érdekelne már
téged egy lány?! Hiszen te vagy az emberi jéghegy, nincs szükséged ilyen
érzelmekre.
Nem volt kedve felkelni. Sőt, annak örült volna legjobban, ha fel sem
ébredt volna. Ha máshogy nem moshatja le kezéről bátyja vérét, akkor meghal és
ennyi. Senkit sem érdekelne már, hiszen a lelke mélyen már Naruto is a fiú
vesztét kívánta.
Attól, hogy megöltél
egy hazaárulót, nem lesz mindenki egyből az ellenséget…
Kába volt. Nem emlékezett másra az
előző estéből, csak arra, hogy a Danzo által a mellkasán ejtett seb-, amely
átívelt a bal tüdején- felnyílt, és vérezni kezdett. A tüdejébe jutó vértől nem
kapott levegőt, és rövid időn belül pánikroham fogta el. Persze a vérzés tovább
erősödött. Tobi féltette a fiút, és mivel máshogy nem tudta rendesen ellátni, úgy
döntött altatásba helyezi, hogy a vérzés lelassuljon. Habár a szer hatása már
eloszlott, a fiú még mindig nem volt a teste teljes tudatosságában. Ahogy
próbált visszaemlékezni az előző estére, lassan újból álomba merült.
Hé, ébresztő
álomszuszék, mondani akarok neked valamit… *elalszik*
Mikor felébredt, még mindig szomorú
volt. Gondolatai tűként fúródtak nehezen verő szívébe. Utálta ezt az érzést,
meg akart szabadulni tőle. Próbált hangtalanul kimászni ágyából, de az
altatószer hatása még mindig nem múlt el teljesen. Ahogy a földre lépett és
megpróbált felkelni, bal lába összecsuklott saját testsúlya alatt, és ő maga a
földre zuhant.
He-heh… Erre nem
számítottál mi?
Lassan feltápászkodott, és a hatalmas
szobában, a fal mentén bukdácsolva keresni kezdett valamit.
Ha akarod, segíthetek
vaksikám! Veled ellentétben én még látok…
Aztán megtalálta. Egy apró pengét
fogott három ujja között. Be kellett látnia, hogy szerette a sérülései által
okozott fájdalmat. A fizikai fajdalom, habár némileg idegesítette, elvonta a
figyelmét a lelki fájdalomról, az igazi fájdalmáról. Viszont a szem műtétje
után Tobi egy pecséttel elzárta a már meglévő sérülései által okozott
fájdalmat, hogy a fiú nyugodtabban tudjon pihenni, és könnyebben el tudjon
aludni, mert az rövidíti a lábadozási időt. De Uchiha Sasuke, mert így hívták
őt, nehezen bírta már anélkül a fájdalom nélkül. Nincs rosszabb annál, mikor az
ember lelke megszakad a fájdalomtól, a tatén a sebek pedig hiába véreznek, nem
érzi a fájdalmat.
Ostoba vagy. A belső
fájdalmad és a gyűlöleted adja az erődet, nem emlékszel?
Belső sötétsége kezdte már idegesíteni.
Sasuke falnak támasztott háttal leült a sarokba, és megkarcolta a csuklóját.
Kellemes érzés fogta el, érezte, ahogy a lelkében sötétség eloszlani látszott.
Naiv vagy, Sasuke.
Ezzel nem szabadulsz meg tőlem, csak átmenetileg nem fogsz hallani engem.
Sasukét nem érdekelte.
- Hagyj már
békén!- suttogta dühösen a semmibe, és mélyebben a csukójába vágott. A seb lassan
vérezni kezdett, de ez nem is volt lényeges. A fiú már csak suttogni hallotta a
sötétséget. Megkönnyebbülten sóhajtott.
Naiv vagy! Ne feledd,
hogy hallasz még rólam…
- Remélem nem
lesz az olyan hamar, mint szeretnéd! - mondta, és fejét a falnak támasztva
álomba merült. A penge kiesett a kezéből, és egy apró csörrenéssel ért földet.
Sasuke mélyen aludt, végre kipihenhette magát.
Már délfelé járt az idő. Zetsu nyitott
be a szobába, hogy megnézze, mit csinál a fiú ott bent ilyen sokáig. Nem látta
meg, csak akkor, mikor a bal oldali sarok felé nézett. Sasuke csendesen aludt a
sarokban ülve, az arcán lágy mosollyal. Ahogy jobban megnézte látta a fiú
mellett lévő pengét, és a vágást.
- Hát erről van
szó. - mondta komolyan Yoropiko. Zetsu másik oldala felé nézett
- Szegény,
Biztos nehéz most neki. - mondta szomorkásan.
- Túl lágy a
szíved. - felelt neki Yoropiko. Zetsu lehajtotta a fejét, de ezúttal nem
mondott semmit.
Együtt, hiszen egy test voltak,
óvatosan felemelték Sasukét és az ágyara fektették. Mindketten éberen
figyelték, mert maguk is féltek a lelkében lévő sötétségtől, amely elől már a
fiú önmaga is ösztönösen menekült. Mindketten remélték, hogy bármi is lesz, a
fiú nem csinál majd butaságot, bármi is várjon még rá…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése